Folytatásos regény


Kikészítenek a klienseim…. vagy nagyon fáradt vagyok most így az év vége fele. Mindegy, hamarosan jön egy remélhetőleg laza periódus amikor jó melegben fogunk ücsörögni, finomakat enni és sorozatokat, filmeket nézni.  És persze kevesebb pénzt keresni, mert ha munka nincs akkor … pénz sincs. Titokban reménykedek, hogy valami év végi bónuszban részesülünk de azért erre inkább csak óvatosan gondolok, ne legyen túl nagy csalódás belőle.

Két napja megérkezett az infravörös fűtőtestünkhöz a konnektor-termosztát (vagy termosztátos konnektor?). Egyszerre volt megrendelve a fűtőtesttel, ugyanattól a cégtől, de valamiért lemaradt a kicsi csomag. Jelenleg 20 fok van a szobában, a panel nagyon keveset megy a meleg meg kellemes és valahogy nem “illan” el semmi perc alatt miután kikapcsol a gép. Még “tapogatózóm” vele, még barátkozunk, teszteljük és várjuk az igazán hideget (itteni hideget persze). Tavaly kétségtelenül nagyon sokat fáztunk, de annak egyik legfőbb oka az ablakaink voltak… Szóval egyelőre minden OKÉ a panóval, elégedettek vagyunk vele, de konkrét válaszunk valószínűleg csak tavasz végén lesz.

Nem sikerült szétszedni ma a vízmelegítőt mert a tegnap elfelejtettük kihúzni a konnektorból és reggelre tele volt forró vízzel. Azt meg nem fogjuk csak úgy leengedni a lefolyón, előbb elhasználjuk.  Megnéztem ma az áram fogyasztásunkat és kétségtelenül fura ugrások vannak… A nagy zöld csúcsok jelzik mikor megy a vízmelegítő, az a legnagyobb fogyasztónk a lakásból. És ilyen csúcs csak 1x volt naponta a “zöld” időszakban, most meg gyakran 2 vagy 3 is található. Ez annyit jelent, hogy a masina többet megy, hogy ugyanazt a forró víz mennyiséget előállítsa.

A jelenség kb egy hete létezik, amikor esténként mentem a fürdőszoba fele feltűnt, hogy a vízmelegítő megint dolgozik. Kicsit később mentem vizet inni és a masina megint/még mindig melegít. Egy nap, véletlen egybe esés de több napon keresztül azért már kissé furcsa jelenség volt. Mindegy, holnap belenézünk és hátha okosabbak leszünk tőle.

Azóta vadul keresem azt a bizonyos kütyüt amiről már meséltem.  Mit mondjak, megint okosabb lettem a háztartásbeli kütyük tekintetében. Egész délután azzal foglalkoztam, hogy vízlágyító berendezésekről olvastam.  Nem mindenre van magyar szavam 😀 sorry…

Úgy néz ki a mi problémánk az, hogy nagyon sok ásványi anyag van a vizünkben/kemény víz. Ami nem csoda, állítólag forrásvíz jut a csapokba. Ez nem gond ivóvíz szempontjából, ellenben bajt okoz a csövekben és a berendezésekbe, háztartási gépekben. Kétségtelen, hogy a csapokat naponta lemoshatjuk, estére lerakodással van tele. Oké, ez zavaró, de nem ettől “döglök meg”, hanem attól, hogy pl. 1 év alatt úgy néz ki telítődött a vízmelegítő és most szét kell szedjük, hogy leellenőrizzük miért megy olyan sokat, nos ez már erősen érint és bosszant. Nem szeretnék 2-3 évente mosógépet, vízmelegítőt cserélni…

Az egyik megoldás – igazi és amit a szakemberek ajánlanak az a sóval működő  vízlágyító berendezés beszerelése. (Descalcificador de agua – decalcifier). Ez a berendezés kb400-800 euró körül van, nem egyszerű beszerelni, hely kell a gépezetnek, gyakran kell a só szintet figyelni, áramot használ stb. Ez a megoldás kiszedi a vízből az ásványi anyagokat, megváltoztatja a víz összetételét.

A másik megoldás – ez enyhén alternatív megoldásnak tűnik – “water descaler” – “descaler de agua vagy descalcificador electronico” néven van jelen. Ez a szerkentyű NEM változtatja meg a víz összetételt, hanem csak elektromágneses tér segítségével “megbolondítja” a molekulákat hogy azok kevésbé lesznek hajlamosak odaragadni mindenhez így vízzel jön, vízzel megy alapon nem okoz élzáródasókat, vagy ritkábban kell pucolni a gépeket.  Mivel engem nem a víz összetétele zavar, hanem csak a leragadása nekünk ez lenne az ideális megoldás. Ha működik. Egyelőre úgy néz ki, hogy egy ilyen “apparátust” fogunk beszerelni és majd megmondom pár hónap múlva, hogy mi lett a végeredmény…

 

Tovább is van....

Minden Cooker

Leave a Reply

Belépés

Archivum

Felíratkozás

Add meg az email címed, hogy feliratkozz a blogra és kapj értesítést az új bejegyzésekről.

Kategóriák

  • Filmek (48)
  • Fotó (33)
  • Helyek, Tájak (40)
  • Idiocracy (21)
  • Interweb (5)
  • Muzsika (37)
  • Világvége (19)
  • Visszaköszön a múlt (1)

Agyrágóbogár Facebook