Megvan az első áldozat :D


Azt tartja a mondás a mi családunkban, hogy üvegcserép szerencsét hoz… úgyhogy ma vennem kell lottót, mert nagy ügyesen eltörtem a két magas poharunk közül egyiket. Eh, nem is szerettem ezeket, S. szomszédasszonytól örököltük meg őket és úgy voltam vele, hogy amíg tart az építkezés addig nagyon jók esznek ezek is. Ma mikor be akartam pakolni a holmikat a mosogatógépbe, egy kicsit erősebben tuszkoltam és hát elpattant.


Holnap megyünk moziba, Star Wars természetesen. A hétvégén Star Wars maratont fogunk tartani.


Meló volt ma, Zember ügyesen nekifogott a hátsó szobának… igaz másfél héttel később mint szó volt róla, de mentségére legyen mondva, hogy akadt számítógépes melója. Remélem kifizetik, mert kifogott egy “Manuelát” ő is. (Manuela az olyan kliens aki ugyan érti a nyelvet, de nem érti mit mondasz neki, annak ellenére, hogy mindent megteszel, hogy egyszerű és könnyű magyarázatokat adj neki, aki mindig valamit elcsesz és a végén az amit ő akart az tetszik legkevésbé neki… )


Kutya örökbefogadás szánalomból… az angol ismerőseink új kutyát fogadtak örökbe.Nagyon jó dolga lesz a kutyának ez kétségtelen.  Azon gondolkoztam, hogy vajon gonosz vagyok amiért csak szánalomból én nem lennék képes örökbe fogadni? Mármint nem az örökbefogadással van nekem bajom, hanem az, hogy ha csak a szánalom “érintene” meg egy örökbe fogadandó kutyával kapcsolatosan akkor tudnám-e igazán szeretni? Én úgy érzem nekem szükségem lenne arra, hogy belezúgjak instant módon az adott kutyába… és pechemre ilyen érzések csak dobermannokkal és bullterierrekkel jönnek elő. Az ő esetükben a szánalom és sajnálkozás amit éreznék irántuk az csak egy extra érzés volna a “szerelem” mellett, nem pedig az a “oh sorry de meneküljünk a helyzettől”.  Fura dolgok ezek.  Az összes többi kutyát sajnálom, de nem áldoznék értük fel időt, kényelmet, energiát és pénzt sem. Talán tényleg valahol ez gonoszság ez.


 

Tovább is van....

Újraszámoltam a konyhát

felhívott IKEA

Leave a Reply

Belépés

Archivum

Felíratkozás

Add meg az email címed, hogy feliratkozz a blogra és kapj értesítést az új bejegyzésekről.

Kategóriák

  • Filmek (48)
  • Fotó (33)
  • Helyek, Tájak (40)
  • Idiocracy (21)
  • Interweb (5)
  • Muzsika (37)
  • Világvége (19)
  • Visszaköszön a múlt (1)

Agyrágóbogár Facebook