Befejeztük a balkont

Befejeztük a balkont és szép lett. A fehér nagyon jó színnek bizonyul, nagyobbnak tűnik a balkon, pedig becs szóra nem toltuk ki a falát.  És nem csak, hogy nagyobbnak tűnik, de nem is forrósodik fel a fal több órás napsütés után sem. (a régi kék erősen forró volt délutánonként, besugározva a meleget a lakásba. Holnap hozok képeket.

Megérkezett a monitorom. Egy ÁLOM. Ilyen “ultra wide”, két ablakot simán egymás mellé tudok tenni, de mellette még van hely a zenének is. Eszméletlen. Na így már lehet dolgozni!!!  Nem kell kapkodni az ablakok között, egyszerűen csak egymás mellé teszem amit kell és rálátok mindenre.

Most azonban muszáj venni billentyűzetet is. Csak egy régi van, kb úgy szól mint egy traktor. A laptopnak sokkal csendesebb a billentyűzete, megszoktam, hogy nem ébrednek meg a szomszédok a heves gépelésem hangjára…

Festegettük a bútorokat. Hamarosan meglesz az éjjeliszekrény, ruhás szekrény, iroda bútor.

Felhívott a Vodafone. Hogy ajánlatot adjanak. Zember rövidre zárta: egyetlen dolog amérdekel azt úgy hívják optikai kábeles internet. ha azt hozod, keresd meg, az összevisza telefon, percek és tévé egyszerűen nem érdekel.