Mi legyen a lábakkal????

Már azt hittem teljesen belenyugodtam ebbe a láb dologba, de most megint elkezdte bizgetni a fantáziámat és nagyon. Zembernek el se merem mondani, mert csak a fejét fogja majd, hogy megint micsoda hülye ötleteim vannak. Végül is az ötlet ugyanaz, csak a megoldás más 😀 Az egész csak attól függ mennyibe kerül. Ha túl sok pénz, akkor nem éri meg. Ezért megpróbálok számolni, legalábbis azokkal az adatokkal ami rendelkezésemre áll.

Már több ötletem volt ezzel, de egyik se volt jó. Mármint megfelelő felszerelés hiányába nem megoldható. De ez talán igen.

Ezt a blog bejegyzést találtam meg, ahol egy hasonló lábbal “megáldott” régi éjjeli szerkényt alakítanak át. Sejtettem én, hogy az alsó láb külön van, de nem nagyon látszott a miénken, hogy leszedhető-e vagy ha szétszedjük, akkor a szekrény is szétesik. De a fentebbi példából kiindulva jó alaposan megnéztem és igen, pont ott van összetoldva ahol a blogon is van. Így a megoldandó feladat átalakult: egyszerűen csak le kell szedni a lábakat, valami sima lécből feltenni egy csíkot, mert egyszerűen csak szebben néz ki, és arra felszerelni a lábakat. Kész. 

A második képre berajzoltam, hogy mit képzelek el. A fa anyag erre nem lenne olyan nagyon drága:  300 x 4,4 x 1,9 cm darab a Bauhausban  3 euró körül van és talán 4 max 5 drb kéne az összes szekrényhez. Tök egyenes, sima lábakat valószínűleg találunk a bauhausban is de ha nem, akkor van  14 euróért 4drb az Ikeában.

Vannak továbbá egyenes lábak is, 2drb /5 euró, ugyanis a nagy szekrényeknek középen egyenes lába van. Igazából 2 ilyen szettet kéne megvenni, és hátulra simán vághatunk valami sokkal olcsóbb fából lábat, hiszen az nem is látszik és megvan hozzá a gép amivel levágjuk…  Összesen kb 50 euróba kerülne.

Lássam mit szól Zember a javaslathoz. Mert mindig ott van a kérdés, hogy mi van ha alaposan elrontjuk???