Így kajálunk mi

Újabb tekert rántotta

Ma reggelire ismét “Tamagoyakit” ettünk, egyre jobban megy a feltekergetés 😀

Ezzel az volt a baj, hogy egy icipicit lassabban tekergettem fel mint kellett volna és emiatt túl könnyen szétváltak a rétegek amikor ettük. Kicsivel hamarabb kell elkezdeni összetekerni, hogy a még majdnem majdnem megsült tojás összeragadjon a rá borított réteggel.

Már nézelődtem Tamagoyaki serpenyő után, de az igaziak nagyon drágák, a hamisak meg nem jók, és igazából semmi szükség nincs még egy serpenyőre, kis ügyeskedéssel a kerekben is ugyanolyan jól el lehet készíteni. Ellenben pálcikákat fogok venni, mert egyelőre lapátkával, fogóval és villával dolgozom egyszerre és még a serpenyőt is kell fogni néha és a tény, hogy csak két kezem van, eléggé megnehezíti a dolgot 😀

Holnapra “habos rántottát” készítek,  de azt hiszem előbb felverem a tojás fehérjét habbá utána keverem hozzá a sárgáját és azt sütöm meg.

Szalmakrumpli…

Tegnap, majdnem 3 év után először szalmakrumplit vacsoráztunk.  Nagyon érdekes élmény volt. Kb. 1 kiló krumplit sütöttem meg kettőnknek, mellé egy-egy hamburgerhúst is, megmaradt reggeliről. Jól laktunk. Majd két órával később farkas éhesen téptük fel a hűtő ajtaját és ettünk valami felvágottat mert mind a ketten nagyon de nagyon éhesek voltunk.Teljesen más éhség volt ez mint amit “megszoktunk”. Ez maró, azonnal kaját követelő, ellentmondást nem tűrő éhség.

A “mi” éhségünk nem ilyen. A mi éhségünk, jelentkezik, majd utána még másfél napot lehet “menni” kajaszünet nélkül. Nem tudom megmagyarázni, csak annyit tudok mondani, hogy hát egyen krumplit más, mi nem fogunk túl gyakran élni vele. Ki akar állandóan éhes lenni mikor épp előtte evett becsületes adagot?

Nagyon jó volt azonban tapasztalni, hogy mennyivel jobb ahogyan mi eszünk. Vártam a reggelt, sütöttem 3-3 szelet bacont, paprikát kicsit megpirítottam olajon sóval, mellé valami kolbászkákat és sajtot. Más a jóllakottság érzés, más az éhség érzés. Ketogén diéta forever!

Updét: nem tudom ha ez a tegnapi krumplizás eredménye, de mind a ketten durván fáradtak vagyunk. Én alig bírok koncentrálni, esik le a fejem, csukódik be a szemem, fáradtabb vagyok becsületes éjszakai alvás után mint máskor 24 órás műszakok esetén. Go figure…

A nem perzsa kebab

Találtam itt egy receptet ami nagyon megtetszett:

Gyorsan kitaláltam, hogy ezt el fogom készíteni. Már megterveztem azt is, hogy honnan szerzek darált bárányhúst: veszek sima szeleteket és megdarálom őket.  Tegnap a boltban járva kelve találtunk is valami szeletelt bárányhúst, de mindegyik nagyon csontos volt. Sebaj, gondoltam, végzünk egy próbát sima disznó-marha illetve csirkehús keverékéből és legközelebb másik boltba járva hátha találunk valami használatosabb bárányhúst.  Már itthon voltunk amikor eszembe jutott, hogy elfelejtettem pálcikákat venni. Bummer… Sebaj, gondoltuk elsétálunk az egyik boltig, biztos van ott pálcika… kiderült, hogy nincs. Még két falusi boltba benéztünk, természetesen pálcika sehol. Na itt már kezdett elmenni a kedvem…

Végül valami fasírt szerűséget dobtam össze, teljesen függetlenül a recepttől 😀

A végeredmény finom lett… de még hátra van a kebab elkészítése megfelelő anyagokkal és persze pálcikákkal is.

Gyorsan összeírom mit tettem bele… hátha még megismétlem.

1kg  darált vegyes disznó+marhahús
0,5kg darált csirkehús
kb 2 kanálnyi besamel szósz*
valami ázsiai fűszerkeverék
2 kávéskanál Erős  Pista
2 tojás
egy kis maréknyi sajt
Cayenne bors egy kevés
só, bors

A besamel szószt ne kérdezzétek 😀 hirtelen ötlettől vezérelve kevertem a húsba, mivel ott maradt előző napról egy kevés a dobozban. Semmire se tudtam használni, de kidobni nem akartam. Gondoltam hátha segít majd abban, hogy szép pirosra süljön a hús. Az ötlet amúgy onnan származik, hogy anyukám mindig tett egy kis tejet a töpörtyűhöz pont ezért. (Igen, szép pirosra sültek a gombóckák).

Próbálkoztam a hamis perzsa kebabot fogpiszkálóra tűzni, de ez teljesen feleslegesnek bizonyult, nem ért semmit így végül “nem perzsa fasírtot” készítettem belőle. Igen finom lett…

 

Ebéd

Néha teljesen véletlenül nagyon előnyös kombinációk születnek. Ma felszeleteltem 2 csirke mellett, megsóztam őket és a következő keverékkel kentem be őket: 4 kiskanálnyi tejföl, 2 kiskanál mustár, 2 kiskanál piros peszto. Kevés olajon gyorsan kisütöttem őket. Mellé fejes salátát vágtam apróra és kevertem össze egy kis majonézzel.

“Reform” töltött paprika -chia maggal! (az ám!)

Nehéz ügy Spanyolországban töltött paprikát készíteni, mivel a paprikák vagy hosszúkás óriások vagy nagy tömzsi óriások. Mindenképpen óriások, igen finomak, csak épp töltött paprikának nem alkalmasak. Egyikbe képtelenség beletömködni a húst, a másikból meg fél kiló hússal se tölthető meg. A hiba korrigálására anyós küldött pár paprikát a csomaggal.

A “reform” nevet meg csak azért biggyesztettem oda, mert úgy vettem észre illik az ilyesmit 😀  Mondjuk eléggé megreformáltam ezt a hagyományos ételt, mert nem kerül bele rizs, liszt és cukor, ha a hagyományosabbnak nevezett receptet nézzük, bár mi cukrot soha nem tettünk bele.

A töltelék változott egy kicsit: darálthús, apróra vágott hagyma, fűszerek, 2 tojás, egy jó marék chia mag és két evőkanálnyi mandulaliszt.

A mandula liszt az teljesen ötletszerű volt, azért kevertem a húshoz, mert volt egy fél zacskóm és nem tudtam hirtelen mit kezdjek vele. (utólag eszembe jutott de már nem tudtam kiszedni a húsból :D)

A tojásra azért van szükség mert úgy tudom az kissé összefogja a húst, nem fog szétesni, a chia mag az igazából ízetlen, de ez is képes magába szívni a nedvességet így kissé megduzzad. A hagymát nyersen rakom bele, nem szoktam megpirítani. És végül a mandula liszt elhagyható, általában fasírtba szoktam tenni prézli helyett egy keveset.

Általában finomra szokott sikeredni az efféle kaja, de ez a mai egyszerűen remek lett, az elmúlt évek legfinomabb töltött paprikája.

Így eszünk mi…

Amikor valakinek azt mondom, hogy mi “low carb” életmódot folytatunk és közben mellé teszem még a “high fat” dolgot is rögtön látni az embereken az alapos szörnyülködést, azt hogy már a halálhíremre gondolnak és hogy teljesen hülyének néznek.  Hogyhogy több zsír??? Ettől legtöbb ember akkora nagy kerek szemeket mereszt, hogy félő kiesik a szemgolyójuk a helyéről. Nekem már rég nincs kedvem magyarázkodni, mert ez nem egyszerű dolog és mindennek oka van, halom miért van amit ha nem mond el az ember akkor nincs értelme az egésznek.

A legtöbb okoskodás arról szól, hogy “de hát hogy tudtok dolgozni energia nélkül”. Hogy? Energia dögivel van… zsírból nyerjük, egy részét amit megeszünk, a másik részét amit elraktároztunk. Köszönjük szépen jól, sőt sokkal jobban mint  korábban mikor “normálisan” étkeztünk. Azt is hallom, hogy “de hát ez nem tartható mert egészségtelen”.

Kedveseim… nézzétek meg ezeket a recepteket és ha ti ezekre a kajákra azt mondjátok hogy egészségtelenek akkor várom a javaslatokat arra, hogy mégis szerintetek MI az egészséges. 😀 S nem csak, hogy egészségesek, hanem elképesztően gyorsan meg is vannak 😀

Kenyérillat… are you f.king joking with me???

Ma egész nap olyan illat terjengett a lakásban mintha valaki kenyeret sütne. De az amikor minden nyál összevissza csordul a szádban és ha eléd kerülne a kenyér akkor nagy karéjjal vágnál belőle meg zsírt tennél rá… Hja… és mi mindjárt két és fél éve nem eszünk kenyeret. Ami oké, meg nem gond, hiszen ha nincs itthon akkor elég könnyű elkerülni, boltban nem veszünk, szóval kísértés ugyan  nincs. Amikor néha néha vendégségben megkóstolunk egy falat kenyeret az bőven kielégíti a kenyér iránti vágyat. De ez a mai kenyér illat… hát ez valami kegyetlen volt.