Apró kis lépések…
Ma is haladtunk egy picikét előre: Zember mint mondtam, felment a tetőre… azt elfelejtettem említeni, …
Ma is haladtunk egy picikét előre: Zember mint mondtam, felment a tetőre… azt elfelejtettem említeni, …
Megtaláltuk a tetőre való feljáratot. Egy másik lépcsőházból kell felmenni a harmadikra, aztán ott van …
Jelentem, hogy VÉGRE van hideg vizünk. Már tegnap befejeződött ez a rész, csak végül elmentünk …
Huhhh.. mikor készültünk kávézni menni az egyik közeli bárba.. egy pasi jelent meg a hátán …
A tulaj házánál volt egy dolog amit nagyon nem szerettem: hogy miután megkutyátlanodtam, soha nem …
Határozottan biztonságban Tovább »
Írom a levelet a kútnál…. Még mindig reménykedünk, hogy valaha lesz vizünk… Egyelőre sehol semmi. …
Szétszedte Zember a redőnyt, természetesen azzal a céllal, hogy megjavítsa. Elsőre nem sikerült… de van …
Zember reggel korán azzal az ötlettel állt elő, hogy mi lenne ha beköltöznénk az irodával …
Megérkezett a mosógép, nagyon csicsás, szép új, alig várom, hogy bekapcsoljam és kimossak mindent. Ja …
A leves csak azért került be a címbe, mert emlékezetes leves volt ám. Az ELSŐ …
Egy hét telt el, hogy itt lakunk. Múlt szombaton jöttünk haza a lakásba és azóta …
Most, hogy itt lakunk pontosan egy hete már tudjuk, hogy egyik alapvetően fontos dolog amibe …
Uff… Tegnap volt erre a vízszerelő srác… kicsit vicces volt, mert ő nem tudta, hogy …
Még húzom egy kicsit az időt, utána meg nekifogok dolgozni… de addig elmesélem, hogy milyen …
Voltunk ma aházánál, de csak Joop, meg egy új zélandi pasi volt otthon. Velük elbeszélgettünk …
Baccus baccuss… megint reggel 5 fele jár… Kicsit megkínozott a mai nap folyamán a mobil …
A műtét előtt készült róla ez a kép… Ma véletlenül megtaláltam és természetesen rögtön sírósra …
Haha… még szerencse, hogy már nagy gyakorlatunk van az efféle mosdásokban, mert még elveszettnek éreznénk …
Az első hajmosás itthon… Tovább »
Mennyire látszik egy cégen, hogy totál “balkán” a hozzáállásuk mindenhez 😀 A Wizzair “customer service” egyszerűen hányás… A következő történt. November 21-én foglaltuk repülőjegyet oda-vissza március 5-re. Minden rendben ment, a visszajelzés megérkezett, a pénz le lett vonva a számláról. Egy héttel később amikor épp a checkint oldottuk meg a hazafele jövethez, nézem, hogy semmi jövőbeli foglalás nincs. WTF??? Zember is nézi a levelek között, mert kb ugyanabban az időben megjelent egy – számla a Wizzairtől, amin nincs sok magyarázat és az összeg se felel meg annak mint amit mi fizettünk. Megint vakargatjuk a fejünket, hogy most mi van.
Megnézem az online kezelő felületen és látom, hogy a pénz az bizony nem érkezett vissza a számlámra… Remek… Fasza tanító bácsi… Csak így tovább, mi a fészkes fenének küldenének még egy bágyadt kis levelet, miben tudassák a jónépet, hogy Kedves feleim, ez meg az történt, emiatt a járat eltörölve, a következők a lehetőségeid: katt ide ha kéred vissza a pénzt és várj két hetet visszakapod, vagy katt ide és újra bookingoljuk valahova máshova az egészet…..”
Azt hiszem TRAGIKUSAN NEHÉZ LENNE nekik ennyit megoldani… mert cserébe a következő a tennivalód:
Felhívod a “customer service”-t. és mivel jelenleg Spanyolországan vagyunk, durci 1,6 euró/ perces áron cseverészünk egy hepciás picsával arról, hogy mégis mi történt a foglalásunkkal… Kiderült, hogy hát semmi, maradjunk lazák, a foglalás és a járat is eltörölve… online nyilván erről semmi se jelenik meg, mint már mondtam minket nem értesítenek érthetően… de milyen jó, hogy felhívtuk, mert ha akarjuk akkor ő most újra foglal nekünk egy kb ugyanarra a dátumra történő utazást. REMEK. Jaj de jó, hogy felhívtuk őket. Valami 10 percet beszélgettünk… 16 euró. Szuper. És állítólag most már el vagyunk rendezve, csak épp várjuk hogy megjelenjen online is a foglalásunk…
Ja… mivel okos telefonnal fel lehet venni a beszélgetést, így hát felvettük. Most meg kíváncsian várjuk, hogy mikor is jelenik meg az a bizonyos foglalás… Legalább van bizonyítékunk, hogy drága pénzért mit ígértek nekünk…
Balkán… hja…
Updét: megérkezett a levél, amiben újra van programozva a repülésünk. Március 4-18 között leszünk újra úton. Megjegyzem.. TÉNYLEG LEHETNE EZ MÁSKÉPP IS….
Az egy dolog, hogy a szomszédoktól minden pisszenés és nesz áthallatszik… de amúgy a faluban …
Hű de modernek lettünk. Képzeljétek el a nappaliban és a fürdőszobában olyan ki be kapcsolható …
Remélem ennek is a végére jutunk…. mert most per pillanat nagyon idegesítő…. Úgy néz ki …
Ma előkerültek a kencék, krémek és egyebek az egyik dobozból. Nagyjából “beköltöztünk” abba a szekrénybe …
A bőr kanapénk… (és fotók) Tovább »
Az első kávé amit igazándiból itthon készítettünk igen keserűre sikeredett… Nem csoda. Nem volt itthon …
Ma először igazán HAZAJÖTTÜNK… A saját házunkba… khm lakásunkba… Hazajövet megálltunk a Bauhausban, megvettük a …