2018. szeptember 24.

Kiakadtam a szekrényre

De nagyon. Kezdődött azzal, hogy nemrég egy zsák pénzt hagytunk ott festékre. Aztán itt van ez a láb sztori, ami nem hagy nyugodni, e nélkül szar az egész. De az még pénz. Csak ha már annyit beleraktunk, egye fene az a láb összeg, gyere csináljuk meg jól… Ha megcsinálom azért fogom bánni, hogy ennyi sok pénzt beletettem, ha nem csinálom meg akkor azért. Sehogy se jó. De alapvetően arra ment fel a cukrom, hogy az én számolásaim szerint a 4 doboz festék elég kellett volna legyen a “hátsó” szobák bútoraira. Ez a két kis éjjeli szekrény, irodába pakolt komód és a ruhás szekrényt jelenti. A másik nagy szekrényről már lemondtam, de ebbe már bele kezdtünk, nem hagyhatom félbe. Ma kiderült, hogy dehogy elég. Még fél doboz van és az összes ajtót le kell festeni, az oldalakat le kell festeni és a talapzatot is le kell festeni. Kategorikusan nem lesz elég, minimum kettő, de az is lehet, hogy 3 darab, sőt megeshet, hogy 4 festékre is szükségünk lesz.

Mindezek mellé társul, hogy Zember festi a festéket és oda hív, hogy menjek nézzem meg, mert valami nem stimmel. És tényleg. Az egyik oldala sárgul kegyetlenül. Nem tudjuk mitől, de nagyon foltos és ronda. Azt hittem a lapos guta ott üt meg helyben. Becs szóra egy percre végig futott a fejembe, hogy kész, ebből elegem van, elhasználtuk amit el, hagyjuk abba, felaprítjuk a szekrényt, tűzre vele, le van szarva ez az egész és megveszünk valami egyszerű új bútort mert nekem ebből egyszerűen elegem van. Az ember kínlódik, kurva sokba kerül és a végén egy nagy kupac szar lesz…. Végül nem vágtuk fel, nem aprítottuk fel. De holnap ismét megyünk pénzt költeni a szekrényre. Muszáj venni valami alapozót, azzal lekenni előtte, majd utána újra festeni a festékkel. És persze festéket is kell venni. És ha már ennyi pénzt elcsesztünk vele, akkor megvesszük a lábakat  is, és megoldjuk rendesen. De most már utálom ezeket a bútorokat. És úgy vagyok velük, hogy inkább ne hoztuk volna el. Jobban járunk. 🙁

Eléggé elszomorít. Mert én örültem neki, szerettem volna és szerintem végül szépek lesznek. De már anyagilag kész csőd. A festékek eszméletlenül drágák…

Mi legyen a lábakkal????

Már azt hittem teljesen belenyugodtam ebbe a láb dologba, de most megint elkezdte bizgetni a fantáziámat és nagyon. Zembernek el se merem mondani, mert csak a fejét fogja majd, hogy megint micsoda hülye ötleteim vannak. Végül is az ötlet ugyanaz, csak a megoldás más 😀 Az egész csak attól függ mennyibe kerül. Ha túl sok pénz, akkor nem éri meg. Ezért megpróbálok számolni, legalábbis azokkal az adatokkal ami rendelkezésemre áll.

Már több ötletem volt ezzel, de egyik se volt jó. Mármint megfelelő felszerelés hiányába nem megoldható. De ez talán igen.

Ezt a blog bejegyzést találtam meg, ahol egy hasonló lábbal “megáldott” régi éjjeli szerkényt alakítanak át. Sejtettem én, hogy az alsó láb külön van, de nem nagyon látszott a miénken, hogy leszedhető-e vagy ha szétszedjük, akkor a szekrény is szétesik. De a fentebbi példából kiindulva jó alaposan megnéztem és igen, pont ott van összetoldva ahol a blogon is van. Így a megoldandó feladat átalakult: egyszerűen csak le kell szedni a lábakat, valami sima lécből feltenni egy csíkot, mert egyszerűen csak szebben néz ki, és arra felszerelni a lábakat. Kész. 

A második képre berajzoltam, hogy mit képzelek el. A fa anyag erre nem lenne olyan nagyon drága:  300 x 4,4 x 1,9 cm darab a Bauhausban  3 euró körül van és talán 4 max 5 drb kéne az összes szekrényhez. Tök egyenes, sima lábakat valószínűleg találunk a bauhausban is de ha nem, akkor van  14 euróért 4drb az Ikeában.

Vannak továbbá egyenes lábak is, 2drb /5 euró, ugyanis a nagy szekrényeknek középen egyenes lába van. Igazából 2 ilyen szettet kéne megvenni, és hátulra simán vághatunk valami sokkal olcsóbb fából lábat, hiszen az nem is látszik és megvan hozzá a gép amivel levágjuk…  Összesen kb 50 euróba kerülne.

Lássam mit szól Zember a javaslathoz. Mert mindig ott van a kérdés, hogy mi van ha alaposan elrontjuk???