Waiting For Love
A növénynek nincs semmi baja 😀 a két kép között tíz másodperc telt el, megsimogattam 😀 Imádom…
A két kép között egy év és pár nap van. A második azért néz ki “nyomorultabbul” mert pár hónapja alaposan megnyírtam. A növény elkezdett erősen szélesedni és bokrosodni, nekem meg nem volt helyem tőle a balkonon, így a középen levő illetve hátrafelé nyúló ágakat levágtam, és a két oldalsó ágat összekötöttem, hogy kissé kényszerítsem a formáját “felfele”. A növény határozottan nem értékelte az akciómat, pár hétig nagyon szerencsétlennek nézett ki, de nemrég ismét beindult, tele van új levelekkel és hajtásokkal. Menet közben sikeresen túladagoltam a tápot is, amit pár barna levéllel “hálált meg”. Most kezdett el helyrejönni, megeredtek az új levelek és a hajtások. Néha elfelejtem megöntözni. A balkonon van télen, nyáron (+5 a téli hőmérséklet…) nyáron délelőtt éri a nap és nem tűnik, hogy baja lenne tőle…
Nem is mutattam milyenek lettek a “csokikatasztrófa” alkalmával elkészült csokik 🙂 Nagy sikerük volt a …
Volt az életemben egy nagyon rövid időszak amikor megfelelő mennyiségű és változatos ruhatárral rendelkeztem 😀 …
Megtaláltam!!! Azannyát nekije, mert végig lapoztam az amazon összes Skechers cipőjét és sehol nem leltem …
Skechers Flex Appeal 3.0 Tovább »
Nagyon örvendek, hogy ismét “kezünkbe” vettük a dolgokat kajálás ügyileg. Mi kb harmadik éve, hogy …
Alaposan elaludtunk, így a délelőtti lakáson való melózás elmaradt. Egy kávéval indítottuk a napot, meg …