Hazaértünk
A virágaim túlélték a távollétet. Én meg a hazafele repülőzést. Megint a szépfiú volt a …
A virágaim túlélték a távollétet. Én meg a hazafele repülőzést. Megint a szépfiú volt a …
Afféle üröm az örömben, meg minden… egyszerre hullámzanak az érzések, a jó meg a rossz …
Hehe, ahogy észreveszem az itt lét egyszerűen fárasztó. Szükségünk lesz pár hétre otthon amíg kiheverjük …
Lelki béke? majd egy hónap múlva Tovább »
Tegnap nem volt egy könnyű nap. Az após egyetlen barátját látogattuk meg, és afféle “kötelező” …
Nem szeretem a meggyőző embereket Tovább »
Én se értem az összes értéket, és az egyetlen dolog amit konkrétan látok, hogy a …
Anyós az analízis szakértő… Tovább »
Mint már említettem, végeztünk analíziseket. És a nagy részünk jól jött ki. Azonban internetes doktorokra …
Épp száradok, most zuhanyoztam… sikerült férfi módra mosakodnom az egyetlen szerrel amit magammal hoztam: egy …
Kerekes kanapé és ping-pong asztal Tovább »
Szerda van… és még nem érkezett meg a jogosítványunk. A postás azt mondta, hogy általában …
Évekig laktam én is úgy, hogy ezeket a faszfej idiótákat kellett kerülgetni. Most meg úgy …
Délután megkaptuk a vérvizsgálat eredményeit és örömmel jelentem, hogy minden a legnagyobb rendben van. Nálam …
Egy tömött fogam ki volt csorbulva és az úton a fogorvos fele kihullott belőle a …
Ma étteremben ebédeltünk megünnepelni anyósék 50 házassági évfordulóját. Az egészre azért került így sor, mert …
Az egyik legnagyobb panaszunk erre fele, hogy túl sok a kaja 😀 Mi otthon kb …
A spanyol útgazdálkodásnak teljesen elment az esze. Spanyolországban megépítik az autópályákat, kiadják valami cégnek ami …
Már többször készültem gyorsan összefoglalni az eseményeket, de végül nem lett semmi se belőle. Beadtuk …
Telnek, múlnak a napok Tovább »
Nahát!!! Szerettem volna venni egy nyomtatót anyukáméknak, hogy legyen egy itt a háznál, nekik is …
Az itthoni tartózkodás egyik legnagyobb döbbenete az amikor rájössz, hogy az emberek nagy része mint …
Mit isztok? Vizet! (Döbbent fejek) Tovább »
Nagyon hosszú ideig tuti nem bírnánk, de egyelőre még van erő megköszönni és nemet mondani …
A haver feleségével dumáltunk egy sort amíg a fiúk kint sütötték a húst (meg itták …
A haverek szomszédjában van egy csodaszép fiatal barna dobi! Azt hittem megroggyan a lábam és …
Zember barátainál vagyunk, itt aludtunk. Hiába ment tegnap egesz nap a légkondi náluk, és nem …
Látógatóban… egyikük se iszik (vendéglátónk se, Zember se), de most nyakalják a fröccsöt. Találkoztunk egy …
Megvannak a jogsihoz az analízisek, minden pecséttel el van látva a papír, szerdán kell menjünk …
Majdnem a gyalogátjárón csapott el az egyik autó… és persze még ő pofázott, aki teljesen …
A franc essék bele a sok hülye marketinges fejébe aki ezeket kitalálja. Az Altex boltban …