Bogár

Létezek...

Írásos hímzéseim

Tudtam, hogy valahol megvannak ezek a képek, de tegnap véletlen bukkantam rájuk. Ezeket én készítettem volt, egy részét eladtam még van egy világos barnám, azt már nem adom el. A lakásban szeretnék egy párat készíteni, természetesen fehér vászonra, barna hímzéssel 🙂  És ha már “stílusozunk” akkor a kis asztalra is fogok tenni vagy két kis ugyancsak hímzett terítőt és még meglátom hova toldok be ilyesmit (időszakosan).

Szerettem ezzel foglalkozni, de rettenetesen sok időbe telik amíg egy párna elkészül. Utána meg párna formába is kell varrni, hol volt megfelelő varrógépem hol nem, ááá kész kínlódás. Tervem szerint amikor meglesz a lakás, beszerzek egy varrógépet aminek állandó lakhelye a kicsi szobában lesz, ahol egy lecsukható “barkácsoló” sarkot alakítok ki és majd mindenfélével fogok foglalkozni.

Jelenleg van egy elkezdett zöld párnahuzatom, majd talán befejezem egy nap… Az valószínűleg ajándék lesz valakinek aki szereti az ilyesmit.  Volt még több, de már ne

A hímzések között van egy párna huzat (szürkés barnás) a kis kerek piros mini terítőcske előtti két kép ami bambusz szállal van kivarrva. Ez nagyon szép lett, csak a szál kissé bolyhosodott így óvatosan kellett hímezni vele. Remélem találok valami hasonló fonalat. Az volt élőben a legszebb párnám.

Még kéne varrjak. Szépek lettek a párnák, de nem voltak tökéletesek. Igaz az anyagom se volt “standard” anyag, kissé vastagabb volt és nem volt a legegyszerűbb varrni rá.

A hímzéssel a legviccesebb az volt, amikor … Zember először meglátott ilyesmit csinálni. Csak ámult és bámult. Hogy ő ezt nem gondolta volna rólam. Nagyon mókás volt minden esetre.

A színek… hát… mondtam már, én nem bírom a szabályokat és a kötöttségeket. Először piros fonallal dolgoztam de ezek nagyon “rikítóak” lettek. Ekkor próbálkoztam más színekkel. A hagyományos színek általában piros, kék és fehér fonallal készülnek.

 

Fával fűteni igen/nem kérdések

Beszélgetek önmagammal arról, hogy érdemes-e egyáltalán a fával fűtés gondolatával foglalkozni komolyan? Tömbházban lakunk a harmadikon. Mivel régi építésű, van kéményünk, valamikor kandalló volt beépítve de jelenleg fel van falazva.  A fával fűtésnek nincs semmi akadálya  és már szó volt róla, hogy kialakítunk valamit, de kicsit elgondolkodtam azon, hogy tényleg érdemes-e.

Az igen oldalon áll, hogy megoldható, hogy fával fűtve kellemes lesz a lakás melege, otthonosabbá teszi a pattogó tűz a helyet. Az is, hogy nem kéne túlságosan sok fa, hiszen nem – fokokat kell felfűteni, mert kint is valami +5-10 fok szokott lenni télen. Fát lehet vásárolni, felvágva haza hozzák és a földszinten lenne hely ahol tároljuk.

A nem oldalon az van,hogy a fát meg kell venni ami nem a legolcsóbb mulatság. Bár van a tároló hely, ez nem túlságosan nagy, így ha télire fát vásárolunk, akkor tárolónak a fele megtelik fával, a végén nem tudnánk szerszámokat, biciklit tárolni ott. Még beszélgettünk arról, hogy beszerezzünk egy motorbiciklit is, mert ez is elférne a “garázsban” de akkor tuti nem tudnánk fát tárolni. A fát fel is kell cipelni az emeletre és bár most még fiatalok vagyunk és nem gond, ez egyre inkább problémává válhat. A kályha egész évben helyet foglal és alig 2 hónapot kéne használni.

A fával fűtés megvalósításának az elsődleges alkotó része a kályha-kandalló beszerzése. A modern, új gyártmányok nem érdekelnek, iszonyú egyszerű vonalak, ronda kivitelezés igen sok pénzért. Azt hiszem láttam vagy 2 kályhát ami úgy ahogy tetszett, megfizethetetlen az ára. Használtan vannak nagyon szép kályhák eladóak. 450-500 eurónál kezdődik. Ritkán lehet kapni barnát (legtöbb zöld meg kék) így ki kéne keresni azt ami a mi színeinkben pompázik. Vannak félig lerobbant kályhák fele árban, ami elméletileg felújítható, de ez mindig kétséges, főleg olyan esetben ha nem ért hozzá az ember. Pancser munkát nem akarok és félő, hogy felújítás, festékek, smirglik, idő meg mindennel együtt ugyanott lenne árban mintha megvenném eleve azt ami hibátlan állapotban van. Szóval elég sokba kerülne és végül csak a helyet foglalná. Mert szép szép… de kell-e tényleg nekünk fával fűtés kérdésre még mindig nem tudok konkrét választ adni.

De akkor mivel fűtsünk? Gázzal ahogy első évben, nyílt lángos “estufa”. Praktikus és szállítható megoldás, az új technológia nem is büdös már, szenzor van benne, ha csökken az oxigén mennyisége a szobában, kikapcsol. Nedves meleget ad, a gázból vízgőzök is származnak. Ellenben a 2 hónap használat után levihető a pincébe. Butélia nem olyan drága, egy tél alatt 3 ha elmegy és kész.

Ideális nekünk a tetőre szerelt légkeveréses napfűtés lenne. Mi készítenénk el a hozzá való kereteket, felszerelnénk a tetőre és a csöveket az amúgy is létező fals plafon fölé helyeznénk, kivezetésekkel minden szobában. Így napközben a meleg megoldható lenne, este meg be tudnánk segíteni egy kis elektromos fűtéssel. Valószínűleg nem sok kéne ha nem hűl le túlságosan a lakás. A megvalósítása nem kerülne túl sokba, hiszen a kis ládákat összeszerelni nem egy vagyon, a csöveket mi be tudjuk húzni, az elektromos részét be tudjuk kötni.

A tetőnkön nincs semmi (sok háznál terasz van amit közösen használnak, itt csak szemét…) így ha meg tudnánk oldani a kijáratot a tetőre akkor ennek a fűtésnek semmi akadálya nem lenne.

Szóval passz… Meglátjuk még mire jutunk, a napokban úgyis le kell mennie Zembernek a szomszédhoz megkérdezni mennyit fogyasztottunk a közös áramból, akkor megint felhozza a tetőre való kijárat megoldását.

Vezetni Spanyolországban

Már rég készülők írni egy kis listát, hogy mire érdemes itt figyelni, mert van egy pár apróság ami különbözik az otthon utca dzsungeltől.

Mivel hamarosan az egyik unokatesóm érkezik Spanyolországba (másik és mi megyünk oda ahol ők  lesznek egy bérelt lakásban) összeírom gyorsan, mert neki is elő kell adjam ezeket. Legtöbb azonban teljesen egyértelmű általános szabály (csak esetleg itt betartják)

  • autopista = fizetett autópálya, autovia= ingyenes autópálya.
  • a biztonsági öv természetesen kötelező, elől hátul. A büntetést az utas fizeti.
  • a kitáblázott sebességeket érdemes betartani, rengeteg kamera van, időnként helikopterből is kameráznak.
  • az autópályán a távolságokat is be kell tartani, ezt is időnként figyelik kamerával.
  • az autópályán a JOBB oldali sávon kell haladni, az összes többi előzésre van. [ez csak az idiótáknak nem egyértelmű, mert mindenhol ez a szabály csak itt illik be is tartani] volt már példa arra, hogy ezt is kamerával figyelik.
  • ha radar jel van valahol ott azonnal lassíts, mert valahol rövidesen  lesz fix radar és durván belefutsz.
  • autópályán 120 km/h a sebesség korlátozás, időnként 100.
  • radar a nemzeti utakon is van, én ismerek olyan szakaszt ahol 5km alatt van vagy 3 fix és néha mobil radar is. (veszélyes zónák).  Itt 90 a maximális sebesség.

és jöjjenek a spanyol specifikusabb tiltások:

  • tilos papucsban és póló nélkül (pl. fürdőruhában) vezetni
  • tilos a sofőr melletti ülésen lábakat az ablakba tenni és úgy utazni
  • természetesen tilos a sminkelés
  • tilos a mobiltelefonozás, már akár azért is büntethetnek (ritkán de néha előfordul) ha a stoppnál állva mobilozik az ember pirosnál miközben a kormánynál ül
  • tilos a mobilozás a benzinkutaknál.
  • tilos ENNI és INNI vezetés közben.
  • kisállatot csak úgy lehet szállítani, hogy az nem zavarhatja a sofőrt. (kutya esetén ajánlott vagy szállító kosárban, vagy biztonsági övvel ellátni, de nagyobb kutya esetén jobb a teljes rács a kutya és ember között
  • gyereket csak gyerek székkel lehet vinni, ami a korának megfelelő
  • kezet nem szabad kilógatni az ablakon.
  • tilos dudálni (nem is hallasz sehol csak ahol muszáj)
  • bicikliseket ki kell kerülni, kb 1,5 méter az elvárt távolság. és állítólag szabályos ha ketten mennek egymás mellett (bár ez még nem biztos)
  • cigaretta csikket szigorúan tilos kidobni az ablakon, nagy a tűzveszély, nagy a büntetés és 6 pontot is elvesznek

Általában sokkal de sokkal illedelmesebben vezetnek itt mint a “Balkánon”, határozottan kedvesebbek, sáv váltás esetén simán beengednek, meg elsőbbséget adnak ha ki akarsz jönni valahonnan.  Idióták itt is vannak, de statisztikailag sokkal kevesebben mint Románia-Magyarország zónában.  Az utak nagyon jól vannak jelezve, jól vannak karbantartva, festve. (Franciaország, Olaszország, Németország, Ausztria, Magyarország és Románia közül határozottan az első helyen vannak az utak minőségét illetően*, legalábbis azokon a vidékeken ahol volt szerencsém nekem jönni menni.

Parkolás:

  • táblák mellett a járda festett szélét is figyelni kell.
  • az garázs ajtókra tett tábla, “vado permanente” azt jelenti, hogy ott bejáró van, tilos megállni. Nem minden garázs ajtó garázs, de ahol van tábla és sárga a járda is, ott biztos tilos megállni.
  • ahol fehérre van festve a parkoló vagy a járda széle, ott szabad megállni, ingyenes parkoló
  • ahol zöld vagy kékre van festve az fizetős illetve csak a lakók számára van megengedve az ott parkolás, speciális ablakba kitett cédulára van erre szükség. Ez eléggé helytől függő, van ahol szabad megállni az zöld részen is rövid időre, van ahol nem. A kék szokott a fizetős lenni, valahol automatát kell keresni
  • legjobb megoldás a kocsit valami földalatti parkolóba letenni, legtöbb nagyobbacska városban van ilyen.
  • a nagyobb boltok általában rendelkeznek parkolóval, nem mindig lehet kimenni vásárlás nélkül, a kasszabonra nyomtatott vonalkód nyitja a kaput.

ha eszembe jut még valami talán nem felejtem el hozzáadni 😀

Updét 25.08.2022

Időközben nagyon sok városban bevezették a ZBE – Zonas bajas emisiones  rendszert. És mint tipikus spanyol megoldás, ez is rettenetesen kaotikus, ahány város annyi megoldás. Remélhetőleg pár éven belül csak rendeződik a helyzet.  A lényeg, hogy a kijelölt zónákba csak a kevésbé szennyező autókkal lehet bejutni. Ezekre kötelező 0, A, C, B jelzéseket kiragasztani a szélvédőre.

A rendszer érdekessége, hogy a KÜLFÖLDI autókra is érvényes a törvény (???) (jelenleg) de mivel ezekre nem vásárolható meg a postai hivatalban az matrica, ezért ők online kell regisztráljanak egyes városokban. Például Barcelonában.  Az nyilván senkit se érdekel, hogy a turisták nem mind beszélik az angol vagy a spanyol nyelvet, és hogy valószínűleg nem is tudnak erről a törvényről.   Madridban is kötelező a matrica, lakosokra és turistákra egyaránt, de itt nem találtam meg az oldalt ahol esetleg regisztrálni kell.  Egyelőre az egész ZBE valami “totál káosz” kategóriába sorolható és a tipikus spanyol esztelen, fejetlen über bürokrácia összes jelét magán hordozza. Sajnos el fog telni néhány év amíg valaki felébred, hogy mekkora ostobaság ahogyan ez az egész ki van gondolva és újabb tíz amíg javítanak valamit rajta. Addig is figyelni kell, hogy a büntetéseket elkerülje az ember. A jó hír, hogy bérelt autókkal ez valószínűleg nem fog gondot okozni a turistáknak.

Mág egy honlap ahonnak a ZBE-vel kapcsolatos híreket lehet beszerezni.

 

Tarkabarka galambok

Mikor elmentünk inni egy kávét…. érdekes látványban volt részünk. Színesre festett galambok köröztek a házak fölött. Először azt hittük egy halom papagáj repked össze vissza, de olyan furán “galambosan” viselkedtek. Kicsit közelebb jöttek és akkor látszott, hogy tényleg galambok, de a szivárvány minden színében tündökölnek. A galambok “alatt” meg emberek jöttek mentek walkie-talkie-val és távcsövekkel a kezükben. Feltételeztük, hogy valami versenyről lehet szó. Utána néztem és tényleg.  Valami olyasmiről van szó, hogy a galambok egyéni színekkel vannak megfestve, majd kiengedik a tarka hímeket és egy nőstényt s amelyik galamb többet repül/tartózkodik a nőstény mellett az nyeri meg a versenyt illetve a párzási jogot a nősténnyel.

Érdekes és bizarr látvány volt.