A spanyol kormány elrendelte a kijárási tilalmat… kezdődik szombat, éjfél.
A kivételek között szerepel: élelmiszer, gyógyszer és alapvető szükségletek beszerzése, gyerekek, idősek és betegek gondozása végett történő közlekedés, egészségügyi központhoz való menetel illetve munkába menetel azon esetekben amikor az otthoni munka nem oldható meg és a tevékenység nem függeszthető fel.
Megmondom nektek az őszintét… amikor egyik másik kedvenc blogom arról ír, hogy ő hamarosan bezár, befejezi, olyan hirtelen méreg fut át rajtam, hogy ihaj csuhaj. Na jó, bezzeg eddig mi olvastunk, megosztottad velünk az életed apróságait és utána ilyen csúfos módon kizársz??? Hogy is mered? Hogy képzeled. De közben tudom, hogy ez csak egy olyan hülye hisztis reakció részemről, aminek igazából SEMMI alapja nincs. Meg persze mi alapon hisztizek én, akiről esetleg nincs is tudomásuk, hogy olvasom az életük történéseit. Mindenkinek szíve joga bezárni, abbahagyni és még csak meg se kell mondania nekünk, ha így tesz. De igenis, az, hogy egyik másik kedvenc blog abbahagyja, az valahol a másik oldalon veszteséggé válik. Furcsa ez a virtuális világ. Egy egy szelet valakinek a napjából, egy kis foszlány hogy mit érez a másik ember adott körülmények között. Olyan mint egy regény amiből igazából azt értünk amit mi képesek vagyunk felfogni. A többi már fikció.
Ne zárjatok be 🙁
P.S. Mindenki azt csinál amit akar. De lesznek és vannak blogok amelyek hiányozni fognak.
Akik a Micimackó Módszer szerint járnak el, úgy találják majd, hogy efféle már velük is jó néhányszor megesett. Nehéz megmagyarázni – csak példával lehet – de így van. A dolgok mindig épp a kellő időben, a kellő módon történnek. Legalább is olyankor, ha hagyjuk, hogy megtörténjenek, amikor együttműködünk a körülményekkel, ahelyett hogy így szólnánk: “Ez kész képtelenség, ez így nem mehet”, és majd összetörjük magunkat, hogy minden másképpen történjék. Ha a Dolgok Működési Módszerével összhangban állunk, akkor minden a kellő módon működik, gondoljunk közben bármit is efelől. Később, a történtekre visszanézve így szólunk: “Ó, most értem csak! Annak azért kellett megtörténnie, hogy ez megtörténhessen, és ez azért történt így és így, hogy az megtörténhessen…” És ekkor rájövünk, hogy ha megtettünk volna minden tőlünk telhetőt, akkor sem jutottunk volna jobb eredményre, és hogyha még erőlködtünk is volna, nagy-nagy összevisszaság sült volna ki belőle
Micimackó és a Tao
…