Nézzétek :D
Ezredes úr széke úgy áll mint a beton! Két hétbe telt míg megoldottuk ezt a feladatot 😀 Kezdetben az volt az ötlet, hogy kibontjuk majd vissza fogjuk a széket a […]
Tovább
Ezredes úr széke úgy áll mint a beton! Két hétbe telt míg megoldottuk ezt a feladatot 😀 Kezdetben az volt az ötlet, hogy kibontjuk majd vissza fogjuk a széket a […]
Nátha, hűlés, vírus, mindegy is mi, köhögtem, szipogtam, tüsszögtem és fájt a torkom volt a program ezen a hétvégén… Most már csak enyhén taknyos vagyok, túlélem. (Múlt)Pénteken tesóval voltam analíziseken. […]
A polgármesteri hivatal honlapján láttam valami zóna rendezéséről szóló dokumentumokat és legnagyobb meglepetésemre, a kertünk (ami beltelek) nem szerepel rajta mint beltelek… Gondoltam elmegyek hátha tudok beszélni valakivel, de kiderült, […]
Egy nap meg fogok tanulni hegeszteni 😀 és jobb ha tudom mi az amitől döglik a légy.
Vannak pillanatok amikor nagyon rossz érzés tölt el, hogy még márciusban haragudtam apámra, amiért gyakran találtam koszos tányérokat az tiszták között. Akkoriban azt hittem, hogy ő “macsikál”, nem mossa […]
Hihetetlen, hogy ma már péntek szombat vasárnap… ezt a bejegyzést a hét eleje óta írom. Pénteken végre kiszedték a szálakat… Rengeteg öltés volt a számban (20+) és néhány csomó erősen […]
Lazac… Tudsz madarat készíteni? Milyen tészta lenne jó hozzá? Kalács ? Vagy perec?
Túléltem a hétvégét, kevésbé volt vészes mint amire számítottam. Tegnap a fogorvosnő is rám írt, érdeklődött, hogy vagyok 🙂 Minden eléggé ok, persze fáj, hogyne, de a legjobban a foghúzás […]
Fagyasztott… Sálként használom, fáj a fél pofám. Megvolt a beavatkozás, túlélhető, alapjában véve rosszabbra számítottam ebben a fázisban. Kezd elmúlni a zsibbasztó hatása, és bizony fáj 😟 A három hátsó […]
Amikor este az autószerelő srác hozott haza (mert nála hagytam az Audit), és gyalog jöttem át a hídon, láttam, hogy hiányzik egy gerenda! Teljesen elrothadt. Kíváncsi vagyok mikor javítják meg. […]
Kinek van igaza, amikor mindenkinek meg senkinek??? Van a kertben több gyümölcs fa, amelyek nem voltak se permetezve, se vissza nyesve, avagy csak ott lézengenek és léteznek. Voltak évek amikor […]
És elmaradt az egész múlt heti beszámoló… pedig voltak apróságok. Például csütörtökön átírattuk a kocsit és teljesen meglepődtünk mennyire civilizált lett az egész folyamat. A papírokat egy kis magán cégnél […]
Szombaton hajnalban autóba ugrottunk és elmentünk Budapestig, a repülőtér melletti repülőgép múzeum területén megtartott Citroen találkozóra. Valami 140 autó volt jelen, nagyon régitől kezdve kevésbé régiig mind jelen volt, szebb, […]
Ma reggel olvastam a híreket és végigfutott a hátamon a hideg. 21 személy meghalt egy borzalmas autóbalesetben, ami egyszerűen fejre esett egy hídról és felgyúlt. Az első hírben amit olvastam […]
Einhell TC-PC 45 Set amiben van “needle scale assambly” is 😀 (megvásárolható itt pl) A másik meg Clarke CPSB100B Sandblaster-hez hasonló divájsz: Természetesen ezek mellé még egy kompresszor is szükséges, […]
Sakkor vettünk egy autót… A neve Colonel (Az ezredes). Szürke, ősöreg és Xantia. Meg kombi. Jelenleg az egyetlen fotóm ami van róla… Enyhén szépség hibás, kissé kiszívta a nap a […]
Sikerült megoldani a paplan ügyet fele áron. Nagyon elégedett vagyok a vásárral. A KSA honlapján láttam, hogy van egy 220×240, pamut külsővel, valami műszálas belsővel. Gondoltam úgyis megyünk anyósékhoz, elmegyünk […]
Még nem tudom eldönteni, hogy mikor akarok menni :)) de szeretnék elmenni. Hogy miért? Csak mert olyan nagyon messze van, mert olyan erősen extrém, mert nem hétköznapi turista célpont, bár […]
Jó/rossz hír érkezett Spanyolországról. Szeptember 29-én lépett életbe az új állatvédelmi törvény. Próbáltam utána olvasni, hogy ez mivel jár… az egyik “rossz” ami csak azért rossz mert SAJNOS szükség van […]
El se tudom hinni, hogy két éve a miénk a világ (számunkra) egyik legcsodálatosabb autója: Maudette 😀 Természetesen kapott tortát, mert ez már hagyomány és megünnepeltük, hogy a miénk!!! El […]
Megint beigazolódott, az amit mindig is tudtunk: attól, hogy valaki nagyszájú és okoskodik, nem biztos, hogy igaza van. Sógor volt az aki okoskodott, hogy azt a bizonyos szelepet ami kieresztette […]
Nem jó hírekkel érkezek, a fogaim és a lehetséges implantátumok kérdésében egyelőre nincs túl bíztató válaszom. Úgy néz ki nincs elég csont a fejembe, így kérdéses, hogy mennyire lehetséges implantátumokat […]
Pénteken tesónál voltunk, de nem a szokásos körre vittük, hanem elautóztunk anyósékig. Zember meg itthon maradt, ő Maudettét vitte az itteni Citroen szerelő haverhez. Miután hazajöttünk lenyírtam a füvet a […]
Amióta hazajöttünk aránylag sikerül betartani a kajálást, de azért volt 2 “túlkapás” is. Az egyik egy truflis tészta volt, amit Olaszországból hoztunk és mint érdekesség egyik reggel ettünk belőle. Ma […]
Hétfőn városban voltunk… 2x. Először elmentünk megvenni a szoba befejezéséhez szükséges anyagokat, mint glett, mész, polisztirén ragasztó. Majd a Hornbachhoz is elmentünk, itt valami elektromos kábelek behúzásához szükséges divájszot meg […]