1834,8 Km
Hazaértünk.. így ki merem tenni a fotót a kilométerekről 🙂 Tudjátok a C6 egy igen …
Hazaértünk.. így ki merem tenni a fotót a kilométerekről 🙂 Tudjátok a C6 egy igen …
Ma a technológia napja volt… reggel a Malagai Aeromúzemban kezdtük, ennek rövid programja volt, kettőkor …
Reggel nyolckor keltünk, még öt percet mocorogtunk, majd elindultunk felkeresni valami kávézót. Kaptunk is egyet, …
Több fotó majd csak a hazaérkezés után, egészen gyatra az internet erre fele. Még a …
Megérkeztünk! – 1 nap Tovább »
Elmentünk megkérdezni, hogy merre vannak a jogosítványok és persze sehol semmi. Azt javasolták, hogy térjünk …
Csütörtökön kezdődött, az agyam megállt egy percre, nagyon feltúrázódott és kb úgy éreztem, hogy nekem …
Maudette kicsit beleköpött a levesbe az elromlásával és lehúzta rólunk azt az összeget amit kezdetben …
Csütörtök este elvittük Maudette-t az autószerelőhöz, hogy másnap reggel töltse fel a légkondit benne. Ez …
Péntek… (és környéke) Tovább »
Nem szoktam bio cuccokat venni, mert sokkal drágábbak mint a nem bio dolgok és sokszor …
Szóval… az egyik újság, angolul azt írja (december 21, 2021), hogy a 3ik dózis nem …
Vajon már mutattam ezt a videót? Pont ott kezdődik ahol gyalogosok biztonságát meséli, nagyon érdekes …
Hát….. arra emlékeztem, hogy 2020 januárjában Sevillába és Cadizba tartottunk, és arra is, hogy épp …
Na ez kimondottan szar ügy, mert konkrétan megtaláltam azt a házat (hmm jobban mondva ingatlant …
Megtaláltam az álmaim házát… Tovább »
Már jó ideje szeretnék egyet, de sehol se találtam, és nem is tudtam milyen néven …
És 45 éves leszek. Annyira hihetetlen ez a szám, amennyire nem tudok mit kezdeni vele… …
A hétvégét az ágyban töltöttem és rengeteg zsebkendőt elhasználtam. Tüsszögtem kilóra, köhögtem is egy sort, …
Kissé csalódott voltam mikor mindenki nemet mondott a meghívásomra, de nem annyira, hogy teljesen lekonyuljon …
forrás
Zember sikeresen benyelt valami vírust 🙂 Már a harmadik napja hogy taknyos, köhécsel néha, és …
Új “C6 barátocskára” tettem szert 😀 Annyira cuki volt a dolog!!! Instagramon megkérdeztem egy valakit, …
Az ember nem tud írni egy üzenetet a sógoréknak, megkérdezni, hogy s mint vannak, anélkül, …
Már a harmadik vagy negyedik “szuper 13 napos menü sör, hogy leadj 10 kilót”, “10 …
“100 years ago on Tuesday 10th January 1922 Citroën unveiled its new compact brand vehicle, the …
Tuesday 10th January 1922 Tovább »
Updét: Találtam egy jó illusztrációt a szöveg mellé 😀 Hát igen… vannak a szabályok, meg …
Boris és a garden party… Tovább »