Spanyolország

A műszaki vizsgák kálváriája

Spanyolországban már nagyon régóta állandóak a cirkuszok az autók műszaki vizsgái körül. A műszaki vizsgákat speciális állomásokon az ITV-nél végzik, (megj: ítéuvé a kiejtése ennek 😀 A V-t uvénak mondják… így lesz a BéEmWé-ből spanyoléknál)

Línea de la Concepción – Where Idiots Live

Nincs jobb címem erre… Az első falu amit az elkerülendők listájára tettem. Soha nem akarok ide menni. Bejegyzésem a célt szolgálja, hogy ha majd valamikor utazni lehet, és keresem az új célpontot, tudjam mit kerüljek el. Mert ha nem jelent semmit, de akkor se fogok még egy kávét se venni egy olyan helyről, ahol annyira buták az emberek, hogy ilyesmit művelnek. Ahol annyi együttérzés sincs bennük, hogy legalább félve, de szótlanul annyiba hagyják. Igazán, igyekszem toleráns lenni, megérteni őket is… de ezt nem bírom megbocsájtani nekik.

Megtámadtak egy olyan konvojt ami 28 Covid 19 fertőzött időst szállított áttelepítés végett egy öregek otthonából egy  Línea de la Concepción városban levő idős otthonba, ahol biztosítani akarták nekik a karantént.  Tüzes tárgyakkal  (lanzaron artefactos incendiarios? talán petárdákkal) dobálták meg az autókat, illetve rendőröket majd elégették a szemetes kukákat.  Azt vajon miért nem kérdi meg tőlük senki, hogy a senkiházi banda mit keres az utcán szorosan egymás mellett? Maszk ide, maszk oda, elővigyázatosság nélkül tovább tud terjedni. És nem az idősek által, hanem a saját marhaságuk, butaságuk által majd elterjesztik majd a szart mindenhova … de majd az eleve karatéban levő idősekre lesz mindenki kiakadva.

Itt a cikk… (spanyolul)

 

 

Érdekes időket élünk minden esetre

Spanyolországban már legalább két Guardia Civil vesztette az életét. És az emberek még mindig nem fogják fel, hogy most nem babra megy a játék. Egyesek kimennek kocogni, mert nekik az “jár”. A nép nagy része ül a seggén, a túlnyomó többség lakásban a ki tudja hányadik emeleten. Nagyon kevésnek adatik meg hogy kertes háza legyen.

A rendőrség már elveszítette a türelmét, a türelmi időszaknak is vége.   Ellenkezett és ez lett a vége. Megérdemli kiáltják a balkonról. A rendőröknek drukkolnak és a csajnak kiabálják, hogy ne ellenkezzen meg hogy hülye.

 

El Gordo

Ez a Spanyol nagy karácsonyi lottó. Tisztára őrület, az emberek be vannak vele dilizve. Már hetek óta csak erről szól a hírek, hogy hol vették meg a nyerő számokat, mindenféle nagyon ostoba kimutatásokat tartalmaznak az újságok arról, hogy melyik bolt az ahol a legtöbb nyerő számot eladtak meg társai, tényleg őrület. A sorsjegyeken számok vannak, ezeket a számokat sorsolják ki egy színházban tartott 3 órás “előadás” során amit régebben árvaházi gyerekek “énekeltek” el, egyenként. Rengeteg számot húznak, borzalmas az egészet végig hallgatni, pár éve tulaj nagyon nyerni akart és ezt úgy “biztosította” magának, hogy végig nézte/hallgatta a gyereke óbégatását számok formájában.

Egy jegy, a “decimo” 20 eurót ér, ezzel különböző képen lehet nyerni. Két szám, három szám, négy szám, betű meg fszom tudja mi van kihúzva.

“Para participar hay que rellenar un boleto que está formado por 6 bloques, cada uno con números del 1 al 54. Para jugar una apuesta individual, hay que rellenar 5 números de los 54 disponibles, con un mínimo de 1 bloque. También se puede jugar apuestas múltiples, marcando en un único bloque 6, 7, 8, 9, 10 u 11 (6, 21, 56, 126, 252, y 462 apuestas respectivamente). Se puede participar solo para un sorteo de la semana, aunque también se puede participar en varias semanas”

A spanyolok egyszerűen bediliznek ettől a lottótól, van aki több ezer euróra vesz megy sorsjegyeket, mások körbe utazzák a fél országot, hogy a legnyerőbb helyekről vegyék meg a jegyeket. Statisztikailag nagyobb esély van nyerni ezen valamit, mint bármelyik másik lottón, de azért még így is nagyon picike a nyerési lehetőség.  Inkább sok, sokkal kisebb összeget sorsolnak ki.

Az újságok nem csak azzal vannak tele, hogy mikor és hogyan kell megvenni a jegyeket, hanem kimondottan sok borzasztóan ostoba tanáccsal is ellátják az esetleges nyerteseket, arról, hogy mit is kéne venni. Ha nyersz 4 milliót, kezdi az egyik cikk, akkor itt van két 3 milliós villa, meg 1 milliós autó, mert az ugye milyen OKOS dolog.

Az egész meg nyilván állami kézben van, valamikor azért hozták létre, hogy így sajtoljanak ki az emberekből MÉG TÖBB, jóformán teljesen önkéntes ADÓT. Most úgy van, hogy a 20.000 euró alatti összegek megnyerésére nem kell külön adót fizetni. Az összes többire még leszednek egy sápot adóhivatalék. Az is vicces, hogy az bevétel csak igen kis % van nyereségekre fordítva és nem is nyernek meg minden kombinációt! Most például nem volt megvásárolva a legnagyobb nyerő összeg.

Szóval mi nyertünk 20 eurót 🙂 azzal, hogy NEM VETTÜNK RÉSZT ezen a bolondérián. Aztán jól belegondoltunk és kiegyeztünk Zemberrel: mi van ha nem 20 hanem 100 eurót nyertünk? Azzal, hogy nem vettünk meg 5 sorsjegyet? Eh, tök jó érzés volt nyerni 😀

“Tökéletes állapot”

Csak óvatosan kell a spanyoloktól “tökéletes állapotban” levő termékeket vásárolni 😀 A jelen esetben a telefon is tökéletes állapotban van, csak az képernyő van alaposan összetörve  😀

Sexenio de Morella

Ellógtunk ma.  Egy kicsit távolabbi nagyon érdekes faluban jártunk. A neve Morella, egy szikla tetején levő vár köré épült falu – mini város a semmi kellős közepén. Az oda vezető út kanyargós, rengeteg szerpentinnel és csak zöld erdő meg valami mező szerűség veszi körül. Vannak még a közelben icike picike települések itt ott, de alapvetően egyik sem valami nagy.

Ennek a településnek az egyik eseménye a Sexenni, a hat évente egyszer megrendezett nagy ünnep.  Ez ha jól tudom két hét ünneplést jelent… a város fő utcái teljesen fel vannak díszítve, mindenféle felvonulásokat tartana, események vannak és persze tömegnyomor. A szervezés jelen esetben egészen jó volt. A városhoz közeledve a kocsikat egy óriási nagy mezőre terelték, ami parkolónak volt kinevezve. Amíg a szemed ellátott kocsi sorok. Az embereket meg buszok szállították fel a várfalhoz és persze ugyanazok a buszok vissza. A jegy 2,5 euróba került fejenként, oda vissza utazást tartalmazta. Ki mikor érkezett akkor szállt fel és így el volt kerülve, hogy ellehetetlenüljön a bejárat, de igazából az egész település is. Számítottunk arra, hogy sokan lesznek, de ahhoz képest, hogy szerda volt… pffftt… hát döbbenetes milyen sokan voltak.

Ez a kapu pont a másik oldalon van és bentről fotózva.

És íme a kavalkád… kedves, szép, érdekes, kissé giccses az én szememben – pedig nekik sok esetben ez a népviselet. Fura látni a “függöny” ruhákat.. mikor én egy igazi székely népviseletre gondolok úgy mint hagyományos ruházat.  Ami számomra döbbenetes látvány az a sok fiatal, gyerek, felnőtt részvétele ezeken az eseményeken.  A felvonulások résztvevői, a díszítők munkája, a zenélő csapatok stb. Mind mind mind részesei ezeknek az eseményeknek, otthon ilyesmi egyszerűen nem létezik.  Fantasztikus élmény belecsöppenni egy teljesen idegen kultúrába és tágra meredt szemekkel bámulni, “hogy mik vannak”.

P.S. A papír virágok csodaszépek voltak… nem tudom elképzelni sem mennyit dolgozhattak rajta. Valahol középen vannak képek, amennyire lehetett bezummoltam őket.

Többféle tematika volt az utcákon keresztül. És tuti nem láttunk mindent…

Tarkabarka galambok

Mikor elmentünk inni egy kávét…. érdekes látványban volt részünk. Színesre festett galambok köröztek a házak fölött. Először azt hittük egy halom papagáj repked össze vissza, de olyan furán “galambosan” viselkedtek. Kicsit közelebb jöttek és akkor látszott, hogy tényleg galambok, de a szivárvány minden színében tündökölnek. A galambok “alatt” meg emberek jöttek mentek walkie-talkie-val és távcsövekkel a kezükben. Feltételeztük, hogy valami versenyről lehet szó. Utána néztem és tényleg.  Valami olyasmiről van szó, hogy a galambok egyéni színekkel vannak megfestve, majd kiengedik a tarka hímeket és egy nőstényt s amelyik galamb többet repül/tartózkodik a nőstény mellett az nyeri meg a versenyt illetve a párzási jogot a nősténnyel.

Érdekes és bizarr látvány volt.