Olyan csudaszép nap volt

Délelőtt nem volt “jó” internetünk. De ez igazából csak mentség, mert használható internetünk volt, visszakapcsoltuk a még működő ADSL vonala.  Alapvetően inkább az történt, hogy nagyon nem volt kedvünk a számítógép előtt gubbasztani, így kihasználtuk az “oh nem megy az internet” okot és elmentünk megvenni a szigetelő anyagot a plafonhoz. Ez már nagyon esedékes volt, holnap szeretnénk felszerelni a gipszkartonokat és akkor erre az anyagra is szükség van…  Csodálatosan szép idő volt kint, olyan, hogy nem is nagyon volt kedvünk visszajönni. Ragyogóan sütött a nap, a dombon lefele menet elláttunk a csodálatosan kék tengerig. Az előző éjszakai szelek kitisztították a levegőt, nem volt párás és homályos mint gyakran lenni szokott ha túl meleg van.

Visszavittük a Movistarnak az összes divájszát, a hölgy aki átvette meg is jegyezte, hogy ezek nem is voltak használva…. Nyilván, hogy nem, egyik szolgáltatásra se volt szükségünk, csak a drágalátos cég nem adta volna külön az internetet… Az drágább lett volna egyedül mint így csomagba.  Na mindegy, jó, hogy megszabadultunk tőlük és remélhetőleg az összes internet gondunk megoldódik. Az új cég jelezte, hogy ezen a héten még lesznek megszakítások – ez a hét amúgy ingyen van – de utána minden fullon működni fog.

Most pont dolgoznom kéne, miközben nekem erősen nincs kedvem. De muszáj…

Fával fűtés

😀 uff…. A nagy szél miatt másfél napot nem tudtunk fával fűteni. Az történt, hogy a füst ahelyett, hogy kiment volna… a lakásban landolt. Azóta is füst van, kb olyan mint amikor az ember rengeteg füstölt szalonnát hozott haza.

Eltelt

Kellemes volt ez a nap a maga egyszerűségében 🙂 Délelőtt megérkezett az új router, ami segítségével most már ide az iroda részlegre is eljutott a megfelelő sebességű internet. Valami gond volt a vonallal, akadozott egy ideig, felhívtuk a céget, azok VÁLASZOLTAK, (nem mind a tipikus spanyol internet/telefon cégek akik fizetős hiba bejelentő hiba vonallal várják a kedves klienseket) és kiküldtek a környéken levő technikust. Mondták, hogy tudnak a bajról és egy valami “izét” kell kicserélni egy oszlopon, egy két nap és helyre kerül minden. Panaszra nincs ok, a hónap végéig ingyen van a net, utána lesz csak számlázva és már így is ígéretes, hogy nem hazudoztak össze vissza arról, hogy esetleg valami gond is lehet. Reméljük megtartják ezt a jó szokást.

Az internet maga az álom, bár még csak fél sebességgel megy (miután átcserélik a fentebb említett “izét”, várható a full sebesség).  Képzeljétek el, valami álom úgy dolgozni, hogy közben nem kell kitépdesnem a hajamat és a végtelenségi várnom egy két oldal beletörődése között.  A lakásunk egyik óriás nagy hibája történetesen az internet lehetetlensége volt és ez most megoldódott!!!

A hűtőnk teljesen üres volt, így vásárolni indultunk. Előbb a Lidlbe visszavittünk egy nadrágot, amit a múlt héten vettünk Zembernek. Valahogy nem volt kényelmes, bár beérte, és így nem volt értelme megtartani. Innen az Aldi fele vettük az irányt, úgy vettük észre ott olcsóbb a zöldség, felvágott és húsárú is. De útközben benéztünk egy “Cash Domestic” nevű boltba, amit ebben a közeli városkában csak vagy 2 hete fedeztünk fel. Másik helyen már voltunk és ott meglepően gazdag volt a hús/felvágott és sajt választék, így ezt is szemrevételeztük: jó ötletnek bizonyult, mert itt is szuper ez a részleg. A bosszantó erre fele, hogy a bolti hús felhozatal általában nagyon korlátozott, van néhány vágás féle és orrvérzésig csak azt tolják. Csodaszépek a szeletelt húsok, de már nagyon unom hogy mindig ugyanazt a három-négy féle húst lehet venni.

Innen az Aldiba mentünk még mindenféle egyebet beszerezni és a nagy nap tiszteletére a kosárba került olyasmi ami egyébként nem szokott 😀 egy narancslikör, két amaretto (leszállított áron volt és imádom kávéval), Zember becsempészett egy tortát is a kosárba. Fél vagyonba került, de hát néha alkoholt is kell venni 🙂

Innen hazajöttünk, nagyon finom hamburgert reggeli-ebédeltünk… majd egy sorozatot néztünk és a vége az lett, hogy jól elaludtunk. Telefon csörgésre ébredtünk, az olivai barátaink hívtak jókívánságokkal majd még mocorogtunk egy picit és most kezdődhet a meló 😀 Szerencsére ma már másnap van.

Amúgy igen finom ez a narancs akármi likőr kávéval!!!

Itthon

Jól telt ez a hétvége. Pénteken kicsit hülyén indult, ugyanis a terv nagyjából az volt, hogy megvásároljuk a hiányzó cuccokat az Ikeából, mert vasárnap amikor hazafele jövünk nem lesz nyitva. Az Ikeába érve szerencsére még mielőtt belevágtuk volna magunkat a tömegbe kiderült, hogy a pénztárcám otthon maradt, és mivel az Ikea pénz nélkül nem hajlandó termékeket adni, inkább visszamentünk a kocsihoz és folytattuk az utat.

Péntek este egy kis borral összekötött Scrabble volt a programon, amiből kicsivel több lett 😀 vagy 5 partit lenyomtunk és bár a férj először játszott, nagyon úgy tűnt, hogy mindenki erősen élvezi.

Szombaton eltelt a nap, valami paella szerű kaját készítettünk, beszélgettünk és a fiúk egy nagy Halo partit nyomtak le. Valami 5-6r órát játszódtak szinte extázisba esve 🙂 Nekem nem volt számítógépem, de addig is a telefonomról nézelődtem, nekem se volt bajom. Este valami filmet néztünk meg közösen, a gyereket ugyanis elpasszolták az unokatesójához.

Ma reggel meg kimentünk egy meleg vizes tavacskához, de csak a férj fürdött egyet. Mi káváztunk és újabb Scrabble partit nyomtunk le a napon. Ebédre pizzát készítettünk és persze a pizzát is lenyomtuk két kis scrabble partival ezután meg hazajöttünk.