Drukk kell ezerrel
Jött egy wizaires hírlevél miszerint új járatot indítanak, Castellon-Budapest között. Gyorsan be is léptünk és lefoglaltunk egy oda vissza utat julius 31-augusztus 28-ra. Az ár nagyon jó, kb 1/4-be került mint amennyiért most a másik járatokra lehet helyet kapni ebben az időszakban. Igaz, ez nem pont haza visz és valami busszal fogunk végül hazaérni, de hát ennyi pénzért ez nagyon jó megoldás lesz. Most várni kell, hogy a foglalás véglegesítve legyen, mert valami fura okból kifolyólag nem lehetett online fizetni csak banki átutalással. Amúgy már le volt fújva a repülővel való menetel, és azt tárgyaltuk, hogy kocsival menjünk. A helyzet az, hogy én rettenetesen utálok repülni. A járaton ami hazavisz a jegy már több mint 1000 euróba került volna kettőnknek és akkor inkább kocsival megyünk. Az lehet, hogy 1200-ba kerül, de autózni és vezetni mindketten imádunk és már ki is néztük az útvonalat egy icipicit másfele mint amerre már voltunk. Lévén augusztus, nyugodtan kerülhettünk volna a hegyek fele – mhhmmm Pireneusok – és biztosan ismét csodás élményben lett volna részünk. Na de ezért az árért (kettőknek 200 oda vissza + busz) már marad a repülőzés, csak végre lássam a foglalást véglegesítve.
Amúgy ez ideális eset. Ez a reptér S. szomszédasszonytól kb 20 kilométerre van, sima és üres autópálya vezet arra fele. Megkérnénk őt, hogy vigyen ki, és hogy hagyjuk a kocsit nála, mert majd egy hónapig sok lenne a reptéri parkolóban, és valószínűleg ő lenne az aki utánunk jön. Ha ő nem tudja ezt megoldani, akkor megbeszéljók Si és M-el ugyanezt, ők is közel vannak, náluk is van hol parkolni az utcán, ház előtt a kocsit anélkül, hogy gond legyen belőle.