Mustár
Ah basszus kezdünk szenilisek lenni. Ha elmondom!!!
Képzeljétek el, szombaton elmentünk a csomagot kiváltani amit anyósék küldtek. Cserébe mi is küldtünk nekik egy pár apróságot, de ehhez be kellett rohanni az egyik boltba és megvenni ezt azt ami még hiányzott pontosabban valami édesítő szer és spéci mustár amit az unokaöcsi szeret. Mivel a boltban bolondokháza volt – baszottul nagy sorok, tömeg mindenhol, sehol egy kosár, mi csak befutottunk, összekapkodtuk ami kellett és indultunk is a kassza fele. A kocsinál derült ki, hogy Zember véletlenül kicsempészett egy mustárt. Az úgy történt, hogy kezében volt három, majd megnézett valami Wasabi krémet és míg azt nézegette, az egyik mustárt a zsebébe tette. És a nagy sorban állás meg sietség közepette nem tűnt fel, csak a kocsinál mikor a kulcsot kereste, hogy hoppá egy mustárral több jött ki a boltból.