Bogár

Létezek...

Megkínzott hús fantázia pácban

Megígérem, hogy ha egyszerűen rettenetes nagy kudarc lesz, akkor megmondom. Ha ehető akkor azt is. Ha netán finom is, akkor nyilván dicsekedni fogok vele.  Ne kérdezzétek, hogy miért ezek, mert nem tudom, szemre ész nélkül kezdtem el összedobálni amit épp találtam.

A pác összetevői:

2 kanál kissé darabos mustár (nem magvak, hanem örlemény), 2 kanál Hoisin szósz, egy kis só, egy kanál fekete bors, egy kanál füstölt piros paprika, 2 kanál kakukkfű, két kanálnyi ecet, egy kis tej, két kanálnyi ketchup, oliva olaj. Az egészet jól összekevertem és a megkínzott húsra öntöttem, amit letakartam egy fóliával és a hűtőbe raktam pár órára.  Sütés előtt kihúzigálom belőle a fogpiszkálókat páccal együtt fóliába csomagolom és a sütőbe rakom megsülni. Mikor már tippem szerint a hús átsült, kiszedem a fóliából és kissé megpirítom a tetejét.

Updét:

Finom lett!

A mártást megkóstoltam kiskanállal, az úgy magára kicsit erősnek nevezhető de nem rossz. A húsra téve azonban nagyon jó kontraszt ízt adott. Kissé savanykás, friss hatást keltet. Legközelebb citromot fogok használni ecet helyett. Esetleg egy kis rozmaringot is tehettem volna hozzá.

Fikusz

A két kép között egy év és pár nap van. A második azért néz ki “nyomorultabbul” mert pár hónapja alaposan megnyírtam. A növény elkezdett erősen szélesedni és bokrosodni, nekem meg nem volt helyem tőle a balkonon, így a középen levő illetve hátrafelé nyúló  ágakat levágtam, és a két oldalsó ágat összekötöttem, hogy kissé kényszerítsem a formáját “felfele”.  A növény határozottan nem értékelte az akciómat, pár hétig nagyon szerencsétlennek nézett ki, de nemrég ismét beindult, tele van új levelekkel és hajtásokkal. Menet közben sikeresen túladagoltam a tápot is, amit pár barna levéllel “hálált meg”. Most kezdett el helyrejönni, megeredtek az új levelek és a hajtások. Néha elfelejtem megöntözni. A balkonon van télen, nyáron (+5 a téli hőmérséklet…) nyáron délelőtt éri a nap és nem tűnik, hogy baja lenne tőle…

 

Kalória számolgatások

Az online appok és mindenféle honlapos megoldások nem igazán jöttek be. Első körben állandóan kismillió élelmiszer között kell keresni, mert van Lidl-es bockwurst, aldis, carefouros, és 1-2 grammnyi eltérés engem igazán nem érdekel. Nem akarok rakéta űrbe küldését is megszégyenítő számításokat végezni, egyszerűen csak akarok egy rálátást arra, hogy miből mennyit eszünk. Ezen adatbázisokban gyakran túl sok az adat, nagyon sok olyan élelmiszer is fel van tüntetve amit mi amúgy soha nem eszünk, néha az adatok nagyon eltérőek attól ami a termék csomagolásán van stb.  Így ideális megoldásnak tűnt egy olyan kalória számolót kitalálni , ami egyszerűen számolgatja a kalóriákat és azok felbontását abból a listából amit átlagosan eszünk, amihez hozzá lehet adni új élelmiszereket (mint például szalonna… ami nem bacon és nem egyéb). Egy exceles megoldást raktam össze, amit még finomítani kell, és adatokkal feltölteni, de egyelőre elégedett vagyok vele.

Jelenleg így néz ki:

Két “lapos” megoldás (sheet1, sheet2)

Az első lapon az A és a C oszlopok módosíthatóak csupán. (kék és zöld). Az egyik nyilvánvalóan a kaja nevét tartalmazza, a másik az elfogyasztott mennyiséget és az összes többi számolást a másik lapon levő adatokból veszi.

A  második oldalon kedvem szerint írhatom be az általunk gyakran fogyasztott termékeket, illetve a kalória adatokat.  Az “AddFood” érték csak azért került oda, hogy ne mutasson mindenféle csúnya hibát a számoló oldalon amikor történetesen nincs semmi adat.

Ezen megoldás előnye, hogy az élelmiszer adatait csak egyszer kell bevezetni és a számoló oldalon teljesen mindegy milyen sorrendben írogatom be őket, ehetek bármit csak a nevét kell pontosan beírjam, az excel meg kinézi a kaja táblázatból, hogy mi mennyit tartalmaz és kiszámolja a végeredményeket.

Megj. Most látom mennyire összevissza a termék listám 🙂 és még nem is lendültem bele az összes nyelvvel, de már van benne angol, magyar és spanyol kaja név is.

Azért érdekesek ezek az adatok, mert ugye az ember arra gondol, hogy nem eszik sok szénhidrátot és lám lám, a mai nap még csak reggeliztünk és a tányéron látszik, hogy mit ettünk, a hagyma és a paradicsom igazán nem mondható nagy mennyiségnek és máris a 13g fölött vagyunk vele. Ketogén diéta esetén meg a napi ajánlott szénhidrát 20g.  (net carb)  A szénhidrátok számolása nem a legegyszerűbb dolog. Itt olvasható ez meg az róla.  Ez a rész még “kiokosodás alatt” van.  De mint már említettem, nekem egyáltalán nem az a fontos, hogy az adatokkal túl sokat piszmogjak és egy tökéletes kalória táblázat alapján tökéletes értékeket kapjak. Ha nagyjából látom mikor toljuk túl a szánhidrátokat, akkor  már nyertem is. Ráadásul nem fogom ezt míg a világ művelni, csak épp addig amíg ismét tudatosul, hogy nagyon egyszerű túlenni magunkat…

Majd ha végleges formára kerül, és kijavítom az esetleges hibákat, esetleg lesz benne több adat, akár meg is oszthatom azokkal akiket ez esetleg érdekelne.